• #redhair a L’oreal Colorista-tól

    Sziasztok! 🙂

    Már nagyon régóta szemezgetek a színes hajakkal! Nagyon sokat dilemmáztam rajta, hogy megéri-e befesteni a hajam vagy sem, mert bár nagyon tetszett ez a kicsit vadabb stílus, de nem vagyok kifejezetten az a bevállalós típus és féltem, hogy majd a ruháimat is a hajamhoz kell megválogatnom, hiszen nem akartam úgy kinézni, mint egy papagáj! Ráadásul idén hatalmas hype övezi a pasztell és “sellő uszony’ színű hajakat, úgyhogy emiatt is folyton kacsintgattam feléjük, de végül mindig úgy döntöttem, hogy hagyjuk, maradjon úgy minden, ahogy van.

    A Colorista termékeit is nézegetem, mióta kijöttek a boltok polcaira, de mivel arról is hallottam jót, rosszat is, főképp, hogy sötét hajon nem annyira mutatós, így inkább nem vásároltam meg….1 héttel ezidáig! Mert akkor észre vettem, hogy a Rossmann drogériában akciós áron kapható! Ez a picurka történés, pedig megadta nekem a motivációt arra, hogy így végülis nem bukom akkorát, ha esetleg csak pénzkidobás lenne az egész! Sajnos a szín, amit szerettem volna nem volt fellelhető egyetlen Rossmannban sem, ami egyébként a #burgundy árnyalat lett volna, így a #redhair színt választottam a kimosható hajszínezők közül, amely 1990 ft-ba került (de azt hiszem az összes többi is ilyen áron volt).

    A hajam állapota:

    Sűrű, viszonylag erősebb szálú, egészséges hajam van. Színét tekintve gesztenyebarna, kissé vöröses tónussal, nyáron pedig egy-egy tincset  kivilágosítanak a nap sugarai. Utoljára több, mint 1 éve volt festve, akkor balayage ombre volt és most is hasonló stílust szerettem volna elérni ezzel a festékkel.

    A procedúra:

    IMG_6132

    Itt túl sok mindent nem tudok mondani, mivel mindent ugyanúgy csináltam, ahogyan a dobozban lévő utasítás szerint kell. Mivel balayage ombre-szerű hatást szerettem volna elérni, így a hajamat több szekcióra osztottam és úgy vittem fel a festéket kb az állammal megegyező magasságig. IMG_6103

    35-40 percig hagytam rajta a terméket, hogy biztosan látszódjon valami, majd szokásosan hajat mostam a kedvenc samponommal. Balzsamozni már nem kell, mert ez a “festék” egyszerre pakolás is a hajnak, így ezt a lépést kihagytam! Ezután az öblítés következett, amelynél elvileg addig kell mosni a hajat, amíg már nem színezi be a vizet semennyire sem. Több helyen is utána olvastam egyébként a terméknek és szinte mindenhol azt írták, hogy szinte semennyire nem színezi be a vizet, szóval nem kell sokáig öblögetni. Na itt egy picit megijedtem, mert nekem folyamatosan eresztette a színt magából a hajam, így féltem, hogy az összes festéket kimosom a hajamból, de természetesen nem így lett.

     

    A végeredmény:

    Már a vizes hajamon is láttam, hogy biztosan befogta a hajamat a termék, így a szárításnál már inkább azon aggódtam, hogy mennyire lesz balayage az eredmény.

    A végeredmény számomra tökéletes lett! Főképp, mert a dobozon látható élénk piros szín helyett, burgundy-t kaptam. Igaz, ez nem mindenkinek pozitív, de azt tudni kell, hogy minden hajszerkezeten máshogyan fejti ki a hatását! Szerencsére az enyémen így sikerült! A hajamat egyáltalán nem károsította, mivel nincs benne olyan anyag, amivel leszívná a haj természetes színét, emellett a tubus fele megmaradt, pedig használtam belőle rendesen! Egyetlenegy hátrány lehet, hogy a hátul lévő tincseket, amelyeket a nap nem ért, ezáltal sötétebb volt a hajam színe, csak nagyon enyhén fogta be a festék, azt már csak napfényben látni, hogy van egy kis bordós tónusa, de ez számomra egyáltalán nem zavaró. Ezzel együttvéve viszont nagyon sötét hajú lányoknak világosítás nélkül nem ajánlom!SFKP7268

    Összességében én imádom az új hajszínem és biztos vagyok benne, hogy más színt is ki fogok próbálni a L’oreal Colorista Washout palettájáról, ha pedig ti is csak kísérleteznétek, vagy tartós hajfestés előtt szeretnétek kipróbálni, hogy hogyan állna egy vadabb hajszín, akkor bátran ajánlom Nektek!

    Puszi Csibék!

     

     

     

    Follow:

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.