• “Csak a kaja legyen jó, meg a zene…”

    Vacsora és életünk bulija

    Avagy “csak a kaja legyen jó, meg a zene…” Ezt a mondatot gyakran hallottuk az esküvőszervezés közben, ami igazából az egyik legnagyobb kihívás.

    Az előbbivel meggyűlt a bajunk kezdetben, ugyanis akiket először választottunk cateringre, év közben visszamondták az esküvőnket. Végül szerencsére megtaláltuk a tökéletes kajaszolgáltatót a Dunakanyar Event & Catering csapatában, akik már régóta ismerősök voltak a Lósi Majorban (azaz, ahol az esküvőnket tartottuk).

    DJ kapcsán szintén nagy gondban voltunk, mert azt nem olyan, mint a torta, vagy a vacsora, nem tudod kipróbálni, hacsak nem egy másik esküvőn tetszett meg valaki. Rengeteg véleményt böngésztem, sok sok ajánlatot kértem be, végül pedig DJ Emixre, azaz Németh Csabára esett a választásunk, aki a személyes találkozón győzött meg minket kedvességével és munkája iránti alázatával. Végül pedig akkora bulit csapott nekünk a kedvenc számainkat is a buliba csempészve, hogy hajnali 5 körül feküdtünk le.

    Ha pedig már itt tartunk, akkor elmesélem, hogy magunkat is meglepve, 2 meglepetéstáncot sajátítottunk el, amelyeket végül hiba nélkül sikerült eltáncolni a Nagy Napon. Botlábúságunkat kikupálva ebben nekünk Hirdi Hanga segített, aki 8 alkalom alatt betanította nekünk mindkét korót.

    Ahogy meséltem már, esküvőszervezőnk nem volt, de a ceremóniamesterből nem engedtem. Tudtam, hogy kell valaki, aki koordinálja a népet, és tudja, hogy milyen program után mi következik, emellett ezt persze próbálja menedzselni is. Ilyenkor sokan gondolnak rokonra vagy barátra, de ez nem jó ötlet, mivel az adott személynek így abszolút nem az ünneplésről szól majd az esküvő, és a párnak sem lesz kellemes, ha nem úgy alakul az ütemterv, ahogyan kellene. Ő segített nekünk például kitalálni azt is, hogy milyen játékokkal fokozzuk a hangulatot, és mi legyen a nap pontos menete.

    Egy nagyon fontos tipp, ha esküvőre készültök:

    A szolgáltatók kiválasztásánál ne legyetek nyuszik nemet mondani, és addig keresgélni, amíg nincs meg a hozzátok passzoló.

    Ha beszélgetésnél, vagy személyes találkozón nem érzitek az adott személyt “magatokénak”, akkor keresgéljetek tovább! Persze van, hogy az ember fáradt és türelmetlenebb, de emberségesnek és alázatosnak lenni a munkánk iránt, szerintem alap elvárás.

    Volt olyan szolgáltató, akinél picit megbántam, hogy nem hallgattam a belső hangokra, pedig visszagondolva nagyon sok stressztől menthettem volna meg magam, ha mást választok. A kommunikáció, és az, hogy valaki hogyan “adja el” magát nagyon fontos.

    Follow:

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.