• Miért állunk tétlenül és nézzük, ahogy összeomlik a Földünk?

    Klímaszorongás? Pár hónappal ezelőttig fogalmam sem volt arról, hogy létezik ez a szó, pedig már hosszú ideje érzem magamban. Egy évvel ezelőttig el sem hittem, hogy vége lehet a minket körülvevő világnak, akár egy szempillantásra…mintha sosem létezett volna. Persze már hosszú ideje tudom, hogy milyen fontos a környezetvédelem, de valahogy sosem gondoltam a problémát akkorának, mint amekkora valójában.

    Nézzük a moziban a rengeteg katasztrófafilmeket, miközben mások pontosan ugyanúgy átélik a vásznon látottakat…nézzük a képernyőt, és bele sem gondolunk, hogy velünk is előfordulhat mindez, akár a közeli jövőben. El sem tudjuk hinni, igaz? Pedig ez nem jelenti sajnos azt, hogy ne történhetne meg – emberi tulajdonság a “hiszem, ha látom” attitűd, de sajnos, ha már a saját szemünkkel látjuk, akkor réges-régen elkéstünk. Vagy lehet, hogy már itt tartunk, hiszen sokan már a saját szemükkel látják a helyzetet, esőerdők égnek le, jéghegyek olvadnak el, felmelegedés, légszennyezés, szeméthegyek – mi kell még, hogy belássuk, mostmár komolyabb lépésekre volna szükség?

    Klímaszorongás az, hogy ma a tükörbe nézve, miközben éppen kentem fel az esti hidratálókrémet az arcomra, azon gondolkodtam, miért ezt csinálom ahelyett, hogy megpróbálnék valahogy a világ elé kiállni és megrázni a döntéshozókat, hogy végre cselekedjetek! Arra gondolok közben, hogy szinte minden problémát magunknak teremtettünk, hogy aztán rengeteg pénzért eladhassuk rá a megoldást! Hetente változó divat, tízféle hidratálókrém a nap minden egyes szakaszára, élőlények kizsigerelése a halálig, és szintúgy a Földünk kihasználás mindvégig? És miért? Sok-sok papírfecniért, amit szintén mi alkottunk és pénznek nevezünk. 

    Azt hiszem kissé elragadtattam magam, ezt hozza ki belőlem mindez. Egyszerűen tehetetlennek és hasztalannak érzem magam a témával kapcsolatban, próbálom megtenni, amit tudok, minél zöldebben létezni (aminek még ígyis az elején tartok, hiszen hol vagyok én a csomagolásmentességtől, a komposzt szelektálástól vagy a teljesen minimál életmódtól), és próbálom magam nyugtatni, hogy ez is elég, de félek, hogy már nem. Vajon tényleg kihalófélben vagyunk mi is, ahogy rengeteg élőlény miattunk?

    Valójában sosem voltam gyerekpárti, nagyon későn szeretnék gyereket, ha egyáltalán szeretnék, de most elgondolkodtam ezen – lesz jövője a következő generációknak? Vagy csak egy szeméthegyet hagyunk magunk után hátra, ami egy idő után összeomlik alattunk minket is beszippantva?

    Greta Thunberg beszéde tömegeket osztott ketté, rengetegen kiabálnak kígyót-békát rá, és valóban túl nyers fogalmazásával nem nyerte el a közvélemény tetszését, de minden külső tényező ellenére belegondoltunk abba, hogy egyébként igaza van?

    Nos, nem tudom mit mondhatnék vagy írhatnék még – ilyen érzések kavarognak bennem nap, mint nap és hétről-hétre, azonkívül, hogy közben rácsodálkozom, mennyi csodálatos hely van a világon, amit a természet alkotott és aminek még az 1%-át sem láttam.

    Az emberiség az elmúlt hetekben többször is megmutatta, hogy képes az összefogásra, úgyhogy azt hiszem itt az ideje a legnagyobb ügy érdekében is lépni egy nagyot.

    Follow:

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.