• Karácsonyi hangolódás á la Sinspiration – BLOGMAS

    Biztosan ti is odáig voltatok a karácsonyért gyerekként, hiszen a szüleink és nagyszüleink varázslatossá tették nekünk. Én mindig túlcsordult boldogsággal vártam az ünnepeket, lázasan írtam a leveleket az angyalkáknak (nálunk Jézuska helyett az volt), és december 24-e éjszaka izgatottsággal, és leírhatatlan örömmel bújtam be a paplanos ágyba. Erdély ilyenkor mindig egy óriási hógömbbé változott az ünnepi időszakra, ami egyet jelentett azzal is, hogy odakint hideg és zord szél fújt, odabent a nagyszüleim házában viszont ropogott a meleg tűz a csempés kályhában. Imádtam ezeket a pillanatokat, a gyerekkorom egyik legszebb emlékei, és most is meghatódva gondolok vissza rá. Felnőttként már nem ennyire varázslatosak az ünnepek, de azért most is megvan a maga csodás hangulata. Az első kettesben töltött karácsonyunk pedig amúgyis nagyon különleges, így szerettem volna megadni a módját az ünneplésnek, ebben pedig a Pepco volt a segítségemre.

    A blogposzt a Pepco támogatásával készült.

    Dekoráció

    Nagyjából azért ismeritek már a lakberendezési stílusom – egy kis skandináv, egy kis bohém bolondozás és sok-sok természetes anyag. Ezt pedig szerettem volna a karácsonyi dekoráció által is átadni. Színekben leginkább a pirosat, a fehéret, az ezüstöt és az aranyat kombináltam csakis meleg fényű izzókkal.

    PEPCO-ból származó dekorációk:

    • csillagos égősor
    • tobozos dísz
    • jegesmacis üvegbúra
    • fenyőfás kisautó
    • fehér karácsonyfák (gyertya, világító dísz, kerámia dísz)
    • zöld óriás bögre
    • csillagos párna
    • csiptetős képkeret
    • mini fenyő dekor jutazsákban

    Teríték

    Asztali dekoráció szempontjából kezdetben halvány lila gőzöm sem volt, hogy mit szeretnék, de aztán nézelődve a lehetőségek között kialakult bennem itt is a föntebb említett színkombináció. A fehér asztalterítő azonnal belopta magát a szívembe, hiszen szolid, de mégis enyhén csillámos és hópelyhes. Azért, hogy egy kis színt is vigyek az egészbe, végül feldobtam a piros, szintén hópelyhes futóval, ami szerintem jó választás volt az ünnepi asztalkánkhoz. 

    PEPCO-ból származó dekorációk:

    • kistányérok
    • hóemberes tároló dobozok
    • asztali futó
    • asztalterítő
    • masnik
    • toboz díszek
    • fehér karácsonyfák
    • ajándéktasak
    • flitterek

    Karácsonyfa

    Az egyik legjobban várt része a közös, ünnepi díszekben pompázó otthonunknak egyértelműen az első közös karácsonyfa. 🙂 Természetesen Floppy nyusszancs azonnal megkóstolta (nyugi, azóta is jól van), Kira macsek pedig örül neki, hogy ügyesen tud leselkedni mögüle. A karácsonyfa felállítását nagyon vártam, de pont ennyire volt nehéz kiválasztani hozzá a díszeket, ugyanis pár színnél megállapodni egyáltalán nem volt könnyű. A bőség zavara miatt eltöltöttünk több, mint 1 órát díszeket válogatva a Pepco-ban, de azt hiszem végül sikerült egy visszafogottabb, de nagyon is hangulatos fát összehoznunk, amit imádok. Annyira fantasztikus érzés reggelente lesétálni a lépcsőn, és ezt meglátni először.

    PEPCO-ból származó dekorációk:

    • karácsonyfadíszek
    • égősor

    Remélem tetszett nektek az első karácsonyi blogposztom, és tudtatok egy kis inspirációt meríteni! 🙂 Ezúton is kívánok nektek fantasztikusan boldog és meghitt karácsonyt!

    Sisi

    Follow:

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.